Olvasási idő: 3 perc

Sok kutya van, akik félnek a dörgéstől, villámlástól, de akár még egy nagyobb széltől is és minden nagyobb ismeretlen zajtól, például a tűzijátéktól és a petárdától. Ezzel többnyire azok is tisztában vannak, akiknek nincsenek háziállataik. Az viszont, hogy ugyanez jellemző lehet a macskákra, már kevésbé elterjedt ismeret. Legtöbbször mindig a kutyákról esik szó ennek kapcsán, a cicagazdik pedig tanácstalanul állnak a helyzet előtt, hogy mit tegyenek ilyenkor rettegő kedvencükkel, hiszen nem feltétlenül ugyanaz a megfelelő bánásmód ilyenkor, mint a kutyáknál.

Gondoljunk csak bele! Azoknak a cicáknak, akiknek most lakásunkban adunk otthont, az őseik a vadonban éltek, ahol a vihar egyet jelentett azzal, hogy veszélyes a szabadban tartózkodni és menedéket kell keresni. Ezt az ösztönt pedig nem lehet eltörölni a haziasítással. Gyakorlatilag egy természetes reakcióról van szó, de kedvencünk rémületét látva mindenképp segíteni szeretnénk rajta.

A macskának békeidőkben is fontos, hogy legyen biztonságos búvóhely a házban, ahol senki sem zavarja és nyugodtan pihenhet. Ez a szabály egy-egy nyári mennydörgéses vihar alkalmával fokozottan igaz. Ilyenkor jobban oda kell figyelnünk arra, hogy legyenek számára megfelelő zugok, rejtekhelyek, ahol meghúzatja magát. Bármi olyan hely alkalmas lehet erre, ahol biztonságban érezheti magát, például egy szekrény, egy doboz, de akár a macskahordozó is, ha szeret abba elbújni.

Amennyiben macskabiztos udvarunk vagy teraszunk van és így a macska kinti-benti életet él, érdemes erre az időre beengedni a házba, ugyanis bent a zajokat sem hallja annyira.

Segítsünk neki ellazulni! Erre a célra lehet használni párologtatót, de akár macskamentát is bevethetünk.

Szintén fontos, hogy hacsak nem ő keresi a gazdi társaságát, hagyjuk a rejtekhelyén átvészelni ezt a néhány órát és ne zavarjuk meg őt. Annyit tehetünk, hogy az etetőjét és a vizét könnyebben elérhető helyre tesszük számára.
Ha nem az ágy legbelső sarkát választotta menedékként és esetleg fel-alá járkál a házban, akkor megpróbálhatjuk elterelni a figyelmét egy kis játékkal.

A te cicád fél a viharban? Hol keres búvóhelyet magának?