Fürdetés – Szükséges fürdetni a macskákat?

Olvasási idő: 2 perc

Köztudott, hogy a legtöbb macska nem igazán kedveli a vizet, gyakorlatilag utálja. Persze ahogy minden másban, úgy ebben is akadnak kivételek, hiszen rendszeresen láthatunk a közösségi oldalakon vicces képeket és videókat, amikor a cicák élvezik a fürdést.

A macskák rendkívül tiszta állatok, fürdetésük nagyon ritkán válik szükségessé. Vannak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlenné válik. Ilyen adódhat akkor, amikor új cicát fogadunk be, valamint bolhák és egyéb paraziták megjelenése esetén is. Az is lehet, hogy egy elhízott macska nem tudja megfelelően tisztítani bundáját, ilyenkor is felmerülhet a fürdetés lehetősége.

Fontos, hogy zuhanyt lehetőleg ne használjunk. Válasszunk inkább egy nagyobb műanyag edényt, amiben a cica kényelmesen elfér. A víz ne legyen túl meleg, és túl hideg sem. Kellemes langyos vizet használjunk, ezzel öblítsük le a szőrét, akár többször is. Ügyeljünk rá, hogy sampon ne maradjon rajt sehol, mert előfordulhat, hogy irritálja a bőrét. Víz ne kerüljön a szájába, szemébe, fülébe és az orrába. Miután végeztünk a fürdetéssel takarjuk be száraz törölközővel és alaposan töröljük meg. A nyári melegben, illetve fűtött lakásban ennél több nem is szükséges. Ha nem tudjuk biztosítani a meleg környezetet, vagy hosszúszőrű a cicánk, akkor hajszárítóval gyorsíthatjuk a száradást.

A fürdetés során mindig finom, óvatos mozdulatokkal nyúljunk a cicához. Kedvesen, nyugodt hangon beszéljünk hozzá.

Ez a folyamat a gazdinak és a cicának is kellemetlen, de ha nincs más választás, akkor fürdeni kell.