A táp csak nasi?

Olvasási idő: 2 perc

Nagy kérdés, hogy száraz táppal vagy konzervvel etessük kedvencünket. Ahány cica, annyi ízlésvilág, illetve ahány étel, annyi előny és hátrány. Abban biztosak lehetünk, hogy a cicák többsége nagyon válogatós, így kimondott fejtörést okozhat a gazdiknak megtalálni azt, amit kedvence nemcsak szívesen fogyaszt, de egészséges is.

A szárazeledelnek dehidratáló hatása van, így a súlyos a veseproblémák és a húgyúti betegségek elkerülése érdekében különös figyelmet kell fordítani a megfelelő mennyiségű ivóvíz biztosítására. Ezeknek az eledeleknek rendkívül magas a szénhidráttartalmuk, a macskák pedig ragadozó állatok. Ebből következik, hogy szervezetüknek nagy szüksége van a húsokban megtalálható fehérjére. A sok szénhidrát könnyen elhízáshoz is vezethet. A száraztáp által cicánk kevesebb tápanyaghoz jut, víztartalma pedig maximum 10% körüli. A csak szárazeledelt fogyasztó macskáknak naponta minden testsúlykilogrammra számolva egy pohár vízre van szüksége, míg a konzervet is rendszeresen fogyasztóknak ennek a fele is elég. Előbbi hajlamosít többek között a cukorbetegégre is.

Ezek nem feltétlenül jelentik azt, hogy nedves eledellel jobb etetni őket, mint szárazzal. Egy prémium minőségű szárazeledel még mindig több tápanyagot tartalmaz, mint egy olcsóbb konzerv, de a megfelelő minőségre minden ételnél oda kell figyelni, hiszen az állagnál a minőség sokkal fontosabb.

Összefoglalva a konzerv jobban megfelel a macskák igényeinek, és önmagában tartalmazza a szükséges tápanyagokat. Saját tapasztalataim alapján azt javaslom, hogy a napi etetések közül legalább egyszer (de a legjobb, ha legalább az összkalória 50%-a ebből származik) nedves eledelt kínáljunk kedvencüknek.

Tény, hogy a konzervekkel járó költségek lényegesen magasabbak, mint a tápok esetében, mégis megéri. Ki akarná az etetésen megspórolni a pénzt a pont emiatt szükségessé váló orvosi kezelésre? Egyértelműen senki.

Sok sikert a választáshoz!