Hogyan készítsem fel az otthonomat?

Olvasási idő: 3 perc

Igen, lesz egy cicám. Megtaláltam, Ő az. Kiválasztottad, lefoglaltad, nemsokára ott lesz Veled. Na de hogy fogadjam?

Második lépés: Hogyan készítsem fel az otthonomat egy cica érkezésére?

Ennek a kérdésnek meg kellett fogalmazódnia már akkor is, amikor még csak terveztük, hogy magunkhoz veszünk egy cicát. Most viszont elérkezett az idő, hogy a hálószobától, a fürdőszobán át a nappaliig mindent cicabiztossá tegyünk. Mit is jelent ez pontosan? Alaposan körül kell néznünk, hogy mi is lehet az, ami kellemetlenségeket okozhat. Haladjunk fentről lefelé, nehogy valami kimaradjon.

Érdemes átnézni a szekrények tetejét. Az első kérdés, hogy megengedjük-e a cicánknak, hogy oda felmásszon. Erre a kérdésre akár igen, akár nem a válaszunk, az első időszakra akkor is a macskánk érdekeire kell szabnunk. Persze csak addig, amíg megtanulja a szabályokat. Nehéz és törékeny tárgynak a szekrény tetején nincs helye, macskás házban egyébként sincs. Ezzel együtt azokat a tárgyakat is el kell távolítanunk, amik sérülést okozhatnak: vágóeszközök, minden éles használati tárgy, illetve az apró kütyüket, amiket esetleg megrághat, lenyelhet. Ha nem akarjuk, hogy felugorjon, érdemes nagyobb tárgyakat helyezni a szekrények szélére (például plüssállatokat), mert ha azt látja, hogy nem szabad a felület, nem biztos, hogy próbál felugrani. Persze ez csak egy elmélet, teljesen függ az adott cicától; nálunk ez bevált. Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a polcokra is. Szemügyre kell venni alaposan a bútorokat, nem lehet egyetlen kiálló szeg vagy csavar sem. A legfontosabb: mi van a földön? A válasz egyszerű: a cica. Az első időszakban, ha felügyelet nélkül van, fontos minden vezeték és elektromos berendezés áramtalanítása. A szekrények, ágy és egyéb bútorok mögötti réseket érdemes az első egy-két napra törölközőkkel, ruhákkal eltorlaszolni, hogy elkerüljük azt, hogy órákig négykézlábra ereszkedve kérleljük cicánkat: fáradjon elő. Nagyjából ezek a legfontosabbak, amikre az első napokban kell a legfokozottabban ügyelni.

Érkezésére be kell, hogy szerezzünk egy alomtálcát, a könnyebb szoktatás érdekében fedetlen almot. Ezt később lecserélhetjük. Szüksége lesz egy vizes tálra, illetve egy-egy tányér kell a száraz tápnak és a konzervnek. Vegyünk neki játékot, ami leköti a figyelmét és amin levezetheti az energiáját. Szüksége lesz egy fekhelyre is, attól függően, hogy a cica az ágyon/kanapén/székeken alszik-e majd. Vegyünk egy flakon macskamentát, amivel könnyen megkedveltethetünk egy-egy helyet vele, sőt kellemesen ellazítja is őt. (Vigyázz, néhányukra éppen ellentétes hatással van!) Ezenkívül egy macskariasztó spray is hasznos lehet azokon a részeken, ahova nem szeretnénk engedni a cicát. Szerezz be az állat életkorának megfelelő tápot, konzervet, jutalomfalatot is.

Ezeken kívül rengeteg türelemmel, odafigyeléssel és némi szabadidővel kell készülnöd az új családtag érkezésére! Boldog, dorombolós ismerkedést kívánok!